You don’t know what you have until its gone „Szeretnénk, ha nappalink a kertben és nem a kert felett lenne”. Ez volt a kiindulópontja ennek az izgalmas épületátalakításnak. Az 1920-as években épült eredeti villát korábban több lépcsőben bővítették, így bár a négyzetméterek megvoltak, nagyon nagyon hiányzott az átfogó koncepció a házból. Emiatt olyan egymásból nyíló terek alakultak ki, amiket nehéz volt praktikusan használni és amit a család minden igyekezete ellenére sem tudott belakni. A bővítések az eredeti villa padlószintjét követték, így a hátrafele lejtő telek miatt az épület a hátsókerthez már csak egy hosszú lépcsősorral tudott kapcsolódni. Hosszú utat jártunk be a megrendelővel a végső megoldásig, többek között olyan változatokkal is, ahol a meglévő épület teljesen megszűnt volna, hogy egy jobb tájolású új ház születhessen. (Azóta is siratjuk azt tervet annyira szerettük. De jobb így, jobb így…). Az ötletelés akörül, hogy lebontsuk a teljes meglévő épületet végül ráébresztette a tulajdonost, hogy mennyire kötődik az eredeti épülethez. Innentől kezdve már egyértelmű volt a cél: megszabadítani az eredeti villát az évek során hozzáépített toldalékoktól, és eredeti pompájában visszaállítani. Persze a bővítés nem maradt el, de csak finoman megbújik hátul. Az arányait kortárs módon megidézi, de nem akar előtérbe kerülni, inkább piedesztálra emeli az elődöt. Nem csak képletesen, de gyakorlati szempontból is, mert a bővítés szintben is lejjebb került. Mennyivel lejjebb? Hát persze hogy annyival, hogy a nappali is végre megérkezzen a kertbe.
