A projekt maga egy budapesti, belvárosi társasház tetőtérbeépítéséhez tartozik, melyben 5 luxus lakáskialakítása volt a cél, amelyből hármat irodánk tervezett. A cél három (öt) teljesen különböző stílusú, de azonos minőségű lakás kialakítása volt, az adott lakáskontúrokon belül. A lakás alapterülete elég nagy, viszont a kapott elrendezés elég bonyolult, így kihívás volt kialakítani a kért két hálószobát, amihez így néhol meglepő és nem annyira megszokott megoldásokhoz kellett nyúlnunk. Mindezek a térben állva nem jelennek meg, letisztult és szépen tagolt térsorok tárulnak fel, kezdve az előtérből, ahol már megjelenik és átvezet a nagy szekrényrendszer a nappali terébe, ahol egyértelműen határoltak a különböző funkciók terei, miközben kellemesen össsze tudnak mosódni a határaikon. Alaprajzban és tervezési részletekben viszont ehhez rengeteg finomhangolásra volt szükség, ahol minden egyes kis hely kihasználása fontos volt, hogy egy letisztult és elegáns térszerkezetet kapjunk az összes szobánál. Így alakul ki az is, hogy a gangra néző hátsó hálóban, egyszerre kapott egy zárt és egy teljesen nyitott fürdőszobát a tér, melyben igény és használat szerint tud egy nagy, zárt szekrényrendszerként, valamint egy nyitott, a szobával szervesen működő zuhany és mosdóként is viselkedni. Anyaghasználatban itt egy klasszikusabb, stukkózott és díszitettebb miliő fogad minket a terekben, mely ki van egészítve modern, letisztult elemekkel, hogy tökéletes harmóniát képezzenek. A fehér és néhol megjelenő gyengéd bézs szín uralja a főbb tereket, melyekhez kerülnek kontrasztba, kiemelve bizonyos objektumokat fa, réz, vagy mélybordó felületek. Mindkét fürdő egy erőteljesebb követ kap, amely így meghatározó karaktert tud kapni, miközben az egyik egy szürkésebb, északi világba kalauzol minket, addig a másik egy természetközeli, déliesebb világot kölcsönöz, a fürdőszobák tájolásával megegyezően.