Az építész egyik legizgalmasabb, egyben legösszetettebb feladata egy történeti épület felújításának megtervezése. Ezek az épületek kiterjedésüknél fogva és stílusjegyeik által jól látható módon reprezentálják az aktuális korszellemet, az adott társadalmi hangulatot, a történelem egy korszakát. A  szemlélőben a funkciójuktól elváló önálló esztétikai minőséggé válnak, így a lezárt egész hatását keltik, pedig ezek az épületek is racionális funkciók betöltésére létesültek, melyek időről-időre folyamatosan változhatnak. Felmerül a kérdés: hogyan lehet formálni, folytatni ezeket a történeteket, amikor ez időszerűvé válik? 


A Budapest belvárosában jelenleg is látható “Arany Paloták” című installáció sorozat fiatal, pályakezdő építészek munkaközi gondolataiba enged betekintést a történeti épületfelújítások témakörében. Az adott kor a tisztességes felújításon túl hozzá tehet valamit saját magából? Milyen keretek között módosíthatók korábbi korok épületei? Milyen a viszonyunk a meglévőséghez és annak kiegészítéséhez? Az Arany Paloták felújítása során ezekben a kérdésekben foglalunk állást, feszegetve a történeti épületek érinthetetlenségének ethoszát: miszerint minden kornak adott a lehetőség folytatni az épület történetét, figyelembe véve annak történelmét- múlt, jelen és jövő tengelyen elhelyezve a folyamatos formálást, kinyitva a sokszor zártnak képzelt idővonalat.


A felújítás szokásos dramaturgiáját e négy épület esetében egy köztes elemmel bővítjük. A becsomagolás, kijelölés egyfajta bebábozódás, az átalakulás előtti alak vesztés pillanata. Egy lélegzetvételnyi szünet, mielőtt a formai és tartalmi transzformáció kezdetét veszi.

Az arany lepelbe burkolás nem csak kijelöli a várható beavatkozás helyét, hanem közvetlen interakciót, valós kapcsolatot teremt építmény és szemlélője között, hiszen nehéz úgy elmenni előtte, hogy ne akarnánk hozzáérni, végigsimítani, tapasztalni ezt a különös anyagi minőséget. A díszes és súlyos homlokzati rendek a vékony szövet alatt alaktalanná és könnyűvé válnak, egyszerűsödnek. Közelebb kerülnek a jelen pillanathoz. Megteremtik a történet továbbírásának lehetőségét.

Az aranyba burkolt épületek:

Almásy Palota (Budapest V. Szép utca 6.)

Kincsem Palota (Budapest V. Reáltanoda utca 12.)

Wagner Palota (Budapest V. Molnár utca 28.)

Dreher Palota (Budapest V. Ferenczy István u. 20)

Fedezd fel az 
 által készített további tartalmakat.