Van valami Rousseau-i romantika abban, ahogyan ma a vadonba kezdünk menekülni. Talán nem is menekülés ez, hanem egy természetes vágy kinyilatkoztatása. Az erdőbe, hegyoldalba, szólós kertbe való vándorlásnak már szinte szakirodalma van. Azonban a tanyavilág manapság kevésbé népszerű elvonulási forma. A földutakkal (az Alföldön homokos) nem trendi bajlódni, nem trendi az úton heverésző tehenet kerülgetni, kevesen fogadják el, hogy nem lehet bármikor bárhova nagyon gyorsan. Juci és Isti azonban Kecskemét külterületére, gazdálkodó tanyasi világ közepére szerettek volna költözni. Az ittlévő, kecskeméti homokdombokra emelt házaknak nincs archetípusa. Zavarba ejtő sokszínűség jellemzi, amelyben rendszert igyekeztünk keresni. Mintázatnak tekintettük az összetett tetőformálást, ahogyan az egyszintes tömeget és a direkt fogalmazási módot is. A ház két funkcionális egysége ezért elvált egymástól, a lineárisan szervezett lakóegységre ráfordul a családi együttlét tere, amely két irányban nyílik fel. Délre árnyékolt üvegtábla nyit, melyből a saját ültetésű, egy lankába simuló sűrű fásítás fölött még visszanézhetünk a városra. Nyugatra pedig egy pergola alá nyílik ki.
