A NORNA tervezési elképzeléseit ketten Pinezits Petra és Takács Alexandra alakítjuk – mindketten formatervezőként – „fonjuk a márka sorsának fonalait”. A márka neve ugyanis a skandináv mitológia Nornáira, a múlt, jelen és jövő istennőire utal, akik az egyes életutak alakulásáért felelősek a mítosz szerint.

A NORNA-t a kortalan bútorok iránti rajongásunk hívta életre, olyan bútorokat szeretnénk alkotni, aminek történetük van. Először mindig a múltban kutatunk, aztán a jelenbe helyezzük a történetet, közben pedig egy javaslatot teszünk a jövőre is. A kész munka így nem csak egy tárgy, hanem egy bútorban manifesztálódott történet, ami generációkon át „mesélhetnek” a felhasználójának. 

Az tartja fent az érdeklődésünket, hogy mindig egészen más témafelvetéssel foglalkozunk, ami alakítja a tervezési folyamatokat és döntéseket. Emiatt a felfogás miatt pedig tudatosan nem korlátozzuk a márkát semmilyen stílusirányzatra, a narratív design az, ami összeköti a tárgyainkat. 

A márka koncepciója az egyetemi években fogalmazódott meg bennünk a MOME mester szakán. Felfedeztük, hogy a kész munkáink jól működnek együtt, közben egymás segítőivé és barátokká váltunk. A közös tervezgetés, gondolkodás eredménye lett a NORNA, ami végül 2022-ben mutatkozott be és indult el a HFDA mentorprogram keretein belül.

Kettőnk kollaborációja jól működik, egymás tudásában maximálisan megbízunk, és bár a tervezéseket a kezdeti fázisban más-más nézőpontból közelítjük meg, végeredményben mindig felismerhetőek a közös formajegyek. Szeretünk csapatban dolgozni, így szélesebb látókörrel, de egy hasonló kvalitású személy biztos értékítéletével, több megvilágításból is képesek vagyunk megvizsgálni a tervezés során felmerülő kérdéseket.