Mindenki ismeri a klasszikus, piros, zománcozott fazekakat és lábasokat, amelyeket a csárdákban, éttermekben, háztartásokban országszerte megtalálhatunk. Nos, azokat itt, a bonyhádi zománcgyárban gyártják, méghozzá 1908 óta. Helyiként tudom, hogy a gyár egykor milyen fontos szerepet látott el a városban. Az idősebb generációk szinte minden tagjának van egy sztorija róla. A gyár ma is működik, de a fejlesztések sajnos elmaradtak. Diplomamunkámban a gyár történetének áttekintésével, a területfejlesztésével és fogadóépületének megtervezésével foglalkoztam. Az egyes folyamatok tanulmányozása után – fókuszban a szükséges területek meghatározásával – optimalizáltam a területi elhelyezkedést, és a gyárterület egy részének eladását javasoltam. A fogadóépületet egy utcafronti épületben alakítottam ki. Az épület egy fehérre vakolt, két szintes, lapostetős és egy egyszintes, szintén lapostetős, terméskő falazatú épületrészből áll. Az épület egyharmadában vannak az öltözők, a többi része üres. Ezen épület átalakításával terveztem meg az új fogadóépületet, ahol egy iroda, egy bolt és egy, a gyártást, gyártörténetet bemutató tér kapott helyet. A metamorfózist mint tervezői viselkedésformát választottam. A középületté válás miatt szükséges volt az épület átalakítása, de emellett a meglévő állapot tisztelete is fontos. A két épület találkozásánál alakul ki egy új épületrész, melyre egy egyedi, két rétegű, zománcozott homlokzatburkolat került, amely kialakításakor Lantos Ferenc (Munkácsy- és Kossuth díjas művész) gyári munkássága, zománccal való kísérletezése inspirált. Az általam átalakított épületen egykor volt egy Lantos Ferenc által tervezett zománcfríz, amely mintája az alsó szinten kialakított bolt padlóburkolatán köszön vissza.
