Ez a belső kétszintes penthouse lakás, saját tetőterasszal kiegészülve egy 2010-ben készült építészetileg átgondolt ráépítés eredménye, amely a ház teljes felső két szintjét és a tető harmadik szintjét birtokolja és harmonikusan illeszkedik az 1932-ben épült, art deco karakterű örökséggel teli ház arányaihoz.
“Dekoratív mesterkurzus: egy vibráló és játékos lakás Budapesten a VII. kerületben.”
Összesen 240 négyzetméter, amely a városi kényelem ritka példánya: privát, nagyvonalú, átgondolt. A ház patinás bádogtetői és a tetőteraszon lévő körpanoráma nemcsak budapesti, de kifejezetten Párizsra emlékeztető hangulatot idéznek, egy vibráló város feletti saját világot.
A ház története
A ház helyén már 1861-ben is állt épület, azonban a ma látható téglaburkolatú, H-alaprajzú, négyemeletes lakóház 1932-ben született meg Vogel Jenő tervei alapján. Homlokzatát a Haas és Somogyi kovácsoltvas kapuja és az art deco korszakra jellemző klinkertégla burkolat díszíti.
“Térstruktúra és funkciók, három szint, három életminőség”
A lakásba egy karakteres, tekintetet vonzó piros ajtón keresztül érkezünk meg – már az első pillanatban egyértelművé válik: ez az otthon nem rejtőzködik, megszólít. A bejárat után egy kellemesen arányos előtér fogad, amely egyszerre funkcionális és atmoszférateremtő.
Szemben egy nyitott, vas szerkezetű lépcső indul felfelé az egyik emeletre – ipari jellegű, mégis könnyed, szoborszerű elemként működik. Az előtérből jobbra egy vendégszoba, szemben egy tároló, balra pedig egy fényben úszó folyosó vezet be a lakás alsó szintjének nagyformátumú terébe, ahol feltárul a valódi nagyvárosi otthon élmény:tágas nappali, étkező és konyha egysége, amely az életet nem szobákra bontja, hanem áramló tér élménnyé emeli.
Ez a tér két különálló terasszal rendelkezik, amelyek közül az egyik a dolgozószobából és nappaliból, a másik a master bedroomból és a vizes blokkokhoz vezető folyosóról nyílik. Ezen a szinten kapott helyet egy vendégszoba, három fürdőszoba, több tárolóhelyiség, egy dolgozószoba és egy nagyvonalúan méretezett master bedroom – mindezek élhető arányokkal, rejtett funkciókkal és kiváló térkapcsolatokkal.
A felső szint két különálló egységre tagolódik, két külön lépcsőházzal. Az egyik oldalon egy világos, tágas vendégszoba, amely akár gardróbként vagy műteremként is használható, mellette a gépészeti helyiséggel. A másik emeleti szint a bejárati előtérből szembe vezető ipari vaslépcsőn érhető el ahol egy nagyobb emeleti tér révén elhelyezkedik egy olvasó galéria, egy fényben úszó hálószoba, valamint egy városi panorámás fürdőszoba szaunával ami az otthoni regeneráció intim tere.
“360 fokos kilátás Budapest látképére egy tetőteraszról”
A harmadik szint: a 30 négyzetméteres privát tetőterasz, kizárólag a lakásból megközelíthető, és 360°-os panorámát kínál Budapest városszövetére. Innen nézni a napfelkeltét, naplementét vagy a város esti fényeit a Budapesti lét egyik legmagasabb szintű kiváltsága.
